Hétköznapi szuperhősök

A szinesztéták a legtöbb embernél sokkal intenzívebben, gazdagabban érzékelik a világot.

Egyesek szokatlan szuperképességgel születnek: másoknál sokkal intenzívebben érzékelik az őket körülvevő világot. A jelenség tudományos neve szinesztézia, más néven összeérzés, és az ezzel a képességgel rendelkezők a hangokat színekként is érzékelik.

Amikor Anja Huwe a tenger és a tengeri utazók világa, a nagy kékség és a sós víz illata után sóvárog, hová is mehetne? New Yorkba, hová máshova! „Számomra ezt jelenti New York: a friss halakat! Csillogó, ezüstszínű, pikkelyes halakat. A sós víz, a reggeli nap, a szél, a kopottas utcakő és a ropogó jég illatát. Az állaga pedig a friss osztrigáé, és a friss szusi, a homáros és tarisznyarákos tészta aromáját idézi.”

Talán Ön nem pont erre emlékszik, ha valaha New Yorkban járt? Ez azért lehet, mert Ön – Anjától eltérően – nem szinesztéta. Ez a jókedvű hamburgi lány egy az emberiség mindössze négy százalékát kitevő szinesztéták közül, akik a legtöbbünknél sokkal intenzívebben, színesebben érzékelik a világot. Ez egy velük született szuperképességnek köszönhető. A szinesztéták agyában az egyik érzékszerv stimulációja kiváltja egy másik érzékszervét is, amelyek között amúgy nem lenne összefüggés. Ezt a jelenséget „hiperkonnektivitásnak” nevezik, és ez okozza, hogy a szinesztéták a hangokat színekként érzékelik, az ételeket adott mértani formákként látják, vagy egyes helyeket adott ízekkel társítanak, mint például New Yorkot a friss hallal.

Azonban Anjának nem kell New Yorkig utaznia, ha stimulálni szeretné az érzékeit – az egész élete egyetlen nagy érzékszervi élmény. „A keddi napok, az ötös szám, a »titok« szó mind piros – sorolja. – Az augusztus egyszerre sárga és piros. A hármasok kékek, ahogy a március és a csütörtök is. A barátom zöld illatú, ugyanúgy, ahogy a hetes szám és a péntekek. A szombat és a vasárnap, valamint a 24-es szám is a fehér és a sárga közé esik. A páros számok általában meleg színűek, a páratlanok pedig hidegek.” A hamburgi művész mindezt úgy magyarázza, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, és számára az is. A zenekedvelők körében a nyolcvanas évek úttörő posztpunk zenekara, az Xmal Deutschland szólóénekeseként ismert Anja Huwe világa mindig így működött, és ha valaki valamit természetesnek talál, hajlamos feltételezni, hogy mások is számára is az.

A Simple Minds segít

„Mindig is nehezemre esett, hogy észben tartsak dolgokat – mondja Anja. – Ezért sokszor kértem a többieket, hogy játsszuk a piros vagy a kék dalt. Ők meg persze nem értették, hogy miről is beszélek. Azt hitték, hogy csak zagyválok valamit.” Rengeteg piros-kék próba után végül nem várt helyről érkezett a segítség: „Abban az időben ugyanaz volt a menedzserünk, mint a Simple Mindsnak. Ők akkor voltak a csúcson, és az egyik nap valaki azt mondta nekem: »Az ő gitárosukkal ugyanez van!«.” Anja tehát megkereste Charlie Burchillt, és akkor először találkozott olyasvalakivel, aki ugyanúgy érzékeli a világot, mint ő. A felszabadító élmény arra ösztönözte, hogy elkezdje keresni a hozzá hasonlókat.

„Rájöttem, hogy ez annyira azért nem szokatlan dolog, sőt, gyakoribb, mint gondolnánk” – mondja Anja. A kutatások legutóbbi állása szerint a szinesztéziának több mint 80 különböző változata van, amelyek gyermekkorban fejlődnek ki, és valószínűleg örökletesek. Anja ugyan nem tud hasonló esetről a saját családjában, de nem lepte meg, amikor egy művész barátjától azt hallotta, hogy a szinesztéták általában rendkívül kreatívak. Például Liszt Ferencről (1811–1886) az a történet járja, hogy egyszer egy próbán azt kérte a zenekar tagjaitól, hogy játsszanak „egy kicsit kékebben”. Ha Anja annak idején Liszt zenekarában játszott volna, rengeteg félreértéstől megkímélhette volna magát.

Hogyan változtatott meg mindent a festés

Az is lehet azonban, hogy akkor nem kezdett volna el festeni. Az egy dolog, hogy hallja a színeket, amikor azonban elkezdte felvinni őket a vászonra, igazán ráérzett, mit is jelent szinesztétának lenni: „Ráeszméltem, hogy számomra a zene és a színek elválaszthatatlanul összefonódnak. Olyan volt, mintha megtaláltam volna a nyelvet, ami megszólaltatja a belső hangomat. Végre képes voltam érzékeltetni, hogy mi zajlik a fejemben.” A képeit elnézve nyilvánvaló, hogy ez a fej nem sokat pihen. A ragyogó foltok és színes képpontok kavalkádja lenyűgöző, kaleidoszkópszerű struktúrákat formál. Rengeteg mindent lehet beléjük látni, de az értelmezésük szemlélőhöz kötött. „Mindenki azt lát beléjük, amit szeretne. De hogy valójában mit jelentenek, az az én titkom” – mondja Anja mosolyogva.

Nem titok, hogy Anja kedveli a köröket – a munkái kizárólag különböző méretű és színű pöttyökből állnak. „A természet, a baktériumok és a gombák, az ég, a világegyetem – minden, minden pöttyökből áll – erősíti meg. – Számomra ez a végtelent, a szüntelen ismétlődést és a békét jelenti.” Noha rendkívül izgalmas, ha valakit folyamatosan sokkal erősebb érzékszervi stimulusok érnek, mint a legtöbbünket, ugyanakkor eléggé megterhelő is. „Az ember nagyon érzékennyé válik, és ezt nem a jó értelemben értem. Mindig, mindent érzékelsz, kivétel nélkül – mondja Anja. – Ahogy például lenézek, látom a rágógumikat a járdán, és azon merengek, hogy összesen mennyi lehet. Vagy lemegyek Hamburgban a tengerpartra, és azt gondolom, hogy ezek a vörös kövek igazán hangosak. Most ezt látod, aztán azt, majd valami más ragadja meg a figyelmed. Mintha láncok lennének rád kötve, amelyek folyamatosan húznak valamilyen irányba. Kell valami módot találnom rá, hogy kikapcsoljam, különben elönt a nyugtalanság.”

Rend a káoszban

Szerencsére Anja békére lel a festésben. Más trükkjei is vannak, amelyek napi rutinjának részévé váltak. „Folyamatosan rendezem és pakolom a tárgyakat, elmozdítom, majd egy adott sorrendben rakom őket vissza.” A rendszerezésre leginkább a tudatalattija készteti, amit Anja egy nemrég megesett példával illusztrál: „Nemrégiben egy vendégem az egyik képemet nézte a falon, majd hirtelen az előtte lévő gyümölcsöstálra mutatott, és kijelentette, hogy a tálban a gyümölcsök ugyanolyan színűek és pontosan ugyanazon a helyen vannak, mint a képen!” Anja rendet próbál teremteni az érzékek viharában, bár maga is meglehetősen kaotikus, és ezt nem is titkolja. „Ebben a kaotikus kuszaságban valahogy mégis sikerül megteremtenem a nekem megfelelő rendet.” Mint valami szuperhős, aki megtanulta irányítani szuperképességeit, Anja most már teljes mértékben ki tudja használni speciális képességének előnyeit: „Szeretek a végére járni a dolgoknak. Hogyan működik? Milyen a tapintása? Milyen az íze? Igazából minden időmet ilyen játékokkal töltöm.”