Ínyenc ételek készítése otthon

A Miele Dialog sütővel gyerekjáték a minőségi vendéglátás

 Olvasási idő: 2 perc

Úgy szolgálhat fel ínyenc vacsorát a vendégeinek, hogy közben nem kell nélkülöznie a társaságukat. Akik szeretnek otthon főzni, a Miele Dialog sütőjével megreformálhatják a konyhaművészetüket.

Lehetséges tökéletesen elkészíteni egy kemény jégtömbbe fagyasztott tőkehalfilét? Az IFA 2017 technológiai kiállításon a Miele csipetnyi varázslattal fűszerezte meg új prémium terméke, a Dialog sütő bemutatóját. A jégtömbbe fagyasztott hal hőmérséklete és állaga tökéletesre sikerült; egy díjnyertes étteremben is megállta volna a helyét előételként – úgy, hogy mindeközben a jégtömb nem olvadt meg. A szakácsok több berlini eseményen mutatták be ezt a gasztronómiai varázslatot, nagy sikert aratva a vendégek, köztük nemzetközi gasztronómiai szakértők, a sajtó képviselői és konyhaművészeti influencerek körében.

Technológia és innováció: Hogyan is működik a Miele Dialog sütő?

A jégtömbös kísérlet bűvésztrükknek tűnhet, de a sütő titka valójában a precíziós technológiában és az innovatív funkciókban rejlik. Hogyan is működik tehát az M Chef technológiát használó Miele Dialog sütő? A készülék két kifinomult antennával rendelkezik, amelyek az étel tökéletes elkészítéséhez éppen megfelelő mennyiségű elektromágneses energiát sugároznak a sütés során. A sütő figyeli, hogy a sugárzott energiából mennyit nyel el az étel, és ennek megfelelően állítja be az energiasugárzás intenzitását. A Dialog sütő és a készülő étel folyamatos, közvetlen „párbeszédet” folytat egymással. A forradalmi újítás abban rejlik, hogy a Dialog sütő egyszerre, teljes egészében süti meg az ételt, míg a hagyományos sütők lassan, az étel külsejétől befelé haladva melegítik azt. Így például a bélszín külseje és közepe egyformán rózsaszín marad.

Mit jelent ez a forradalmi technológia az otthoni szakácsok számára?

Innovációkat a főzés terén, egyszerűséget, megtakarított időt és kiváló ételeket. Ha például báránycombot szeretne készíteni zöld spárgával és szeletelt burgonyával, többé nem kell egyszerre figyelnie a vendégei szórakoztatására, egy ízletes, al dente köret összeállítására és a tökéletes sült elkészítésére. A Dialog sütő lehetővé teszi, hogy több, különböző elkészítési idejű hozzávalót süssön egyetlen sütőlapon. Az említett fogás esetében a spárga szilárd állagú marad, míg a hús puha és szaftos lesz – mindez pedig akár 70%-kal gyorsabban, mint egy hagyományos sütő esetében.

A finom sültek és elegáns desszertek kedvelőinek igazán remek választás a Miele Dialog sütő. Egy szuflé, egy klasszikus sajttorta vagy a francia macaronok elkészítése általában sok türelmet, és mindenekfelett hajszálpontos időzítést igényel. Az M Chef technológia azonban épp a megfelelő mennyiségű hőt biztosítja az ilyen érzékeny tészták és krémek tökéletes elkészítéséhez.

Ha szeret spontán ünnepi lakomát készíteni fagyasztott torták és más hozzávalók felhasználásával, azt is örömmel veheti, hogy a Dialog sütő mindössze 30 perc alatt képes egyenletesen kiolvasztani egy tortát, a szélétől a közepéig. Ugyanez igaz a fagyasztott halra és más fagyasztott ételekre is.

Az M Chef technológia merőben új szintre emeli az otthoni főzés élményét

A forradalmi M Chef eljárás kifejezetten az otthoni szakácsok igényeihez készült. A Dialog sütő ideális választás a lelkes amatőr szakácsok konyhaművészeti kísérletezéséhez, valamint azoknak, akik szeretnek vendégül látni másokat, ugyanakkor intelligens technikai segítségre vágynak a kihívást jelentő ételek elkészítéséhez.


Szerző: Jessica Seiffert
Fényképek: Miele

Fel