A kilátás a berlini Golvet étterem ablakaiból
KezdőoldalTudásközpontBlogKézzel és szívvel

Kézzel és szívvel

Blog cikk
Egyedülálló elhelyezkedésének köszönhetően a berlini Potsdamer Platz-on található „Loeser & Wolff“ épület nyolcadik emeletén a GOLVET Michelin-csillagos étterem pulzáló, nagyvárosi hangulatot idéz. A látogatók itt nem csak az első osztályú ételeket élvezhetik, hanem a fővárosra nyíló fantasztikus kilátást is. Ezen az egyedülálló helyen hódol Jonas Zörner nagy szenvedélyének, a főzésnek. Már 13 évesen felfedezte ezen gasztronómiai mesterség varázsát, így aztán hétvégenként konyhai vagy mosogatósegédként éttermekben dolgozott. Hamar megszületett benne a vágy, hogy a minőségi gasztronómia területére váltson – ezt a döntését a mai napig nem bánta meg. Nagy céltudatosságának és ambíciójának köszönhetően 2018-ban a berlini Michelin-csillagos GOLVET étteremig vezetett az útja. Mindössze két évvel később Jonas Zörnert főszakácsnak nevezték ki. Exkluzív interjút készítettünk vele.
Oldal megosztása
Másolás sikeres!
Hivatkozás kimásolva a vágólapra.

Interjú Jonas Zörnerrel, a GOLVET étterem séfjével

Jonas Zörner séf a kanapén ül, és kinéz az étterem ablakán.

Röviden: mit jelent a GOLVET? 

A GOLVET az jelenti: megélt vendégszeretet. Szeretnénk eltávolodni a berögzült kliséktől, és egyszerűen egy felejthetetlen nálunk töltött időt szeretnénk adni vendégeinknek, amely alatt semmi miatt sem kell aggódniuk, és nyugodtan élvezhetik az ételeket. Ezt úgy hívjuk, hogy „Casual-Fine-Dining“.
 

Hogyan írná le főzési stílusát?

Nagyon könnyed stílusban főzök, miközben nagyon fontos számomra az édes, a savanyú és a sós ízek játéka. Ezt gyakran fűszeres vagy kesernyés aromák, például fűszernövények vagy citrusos ízek teszik teljessé. Számomra mindig mindenben meg kell jelennie a kézművességnek. Mert szeretem látni, ahogy a séf a termékkel foglalkozik, hogy a lehető legjobb íz és megjelenés kerüljön a tányérra.

Zöld művészi figura egy helyiségben, mellette terrakotta színű fal.

Főszakácsként milyen hatása van az étterem karakterére?

Jómagam mindig a helyszínen vagyok, mindig a sűrűjében, és mindenki számára elérhető vagyok. Számomra a csapatom áll a középpontban, mert csak együtt lehetünk sikeresek és érhetjük el céljainkat. Már régóta nem „csak“ főszakács vagyok. Gyakran vagyok gondnok, szerelő, mosogatósegéd vagy szociálpedagógus a GOLVET-ben. Megélem a csapat gondolatait, és minden problémát közösen oldunk meg.

A GOLVET vendégei nem csak a kitűnő ételeket élvezik, hanem a művészetet is. Hogyan kapcsolódott össze ez a két dolog?

Modern éttermet akartunk létrehozni: ambiciózus csúcskonyhát, a klisés merevség nélkül. Ezért a városi művészet és a modern művészet sok helyen megjelenik a GOLVET-ben és oldja a hangulatot. Ez a zeneválasztással kezdődik, a világítással folytatódik, és végül a „Notes of Berlin“ falával ér véget: a berlini cédularendszer szórakoztató leleteivel – a környékbeli panaszoktól a talált tárgyak céduláin át a szerelmi vallomásokig.

Egy levessel teli, fehér porcelántál, közepén világoszöld festéssel.

A GOLVET-ben a vendégek Hering porcelánból esznek. Mitől olyan különleges ez?

Ez az egyedi, kiváló minőségű porcelán tökéletes színpadot kínál számunkra, és visszafogott eleganciájával mindenkit meggyőz. Az évek során nagyon szoros együttműködést alakítottunk ki ezzel a porcelánmanufaktúrával, és tökéletesen kiegészítjük egymást.

Mi az ön személyes kedvenc étele?

Az én személyes kedvencem a csirke ragu. Otthon, ünnepi alkalmakkor hagyományosan ezt esszük.

 

Ez a cikk a „Welcome & Stay“ ügyfélmagazinunk része. Örömünkre szolgál, ha letölti a magazin digitális változatát.

Egyéni tanácsadásra van szüksége?

Szívesen megbeszéljük Önnel igényeit, és segítünk rájönni, hogyan profitálhatvállalkozása a Miele Professional megoldásaiból.